2008. július 14. - írta Mamma

Egy ideje elkezdtem ismerkedni a vietnámi konyhával. Na jó, ez talán kissé túlzott kijelentésnek tűnik, bár volt már néhány konyhai kísérletem is. Többször jártam európai, vietnámi étteremben. Magamévá tettem egy kitudja, mennyire autentikus vietnámi szakácskönyvet, és egy rövid időt Vietnámban is eltöltöttem. Igaz, amit ott tapasztaltam, igen széles skálát próbált a vietnámi konyha gyöngyszemeiből felvonultatni (nyilván ezt csak én gondoltam egyedül:-)), nem győzött meg túlságosan, de ez már elég régen is volt, így úgy gondoltam, adnom kell egy esélyt. Nem is egyet, többet.
Több helyen olvastam, hallottam az utóbbi időben, hogy a vietnámi konyha lesz az ázsiai kulinária zászlóshajója, fergeteges, mire képes ez a háborútépázta kis ország, ahogy feláll romjaiból és újragondolja gasztronómiai tradícióit. Én ezt igen komolyan gondolom, ne tessék semmilyen felhangot kihallani a soraimból, szívesen visszamennék Saigonba, vagy Hanoiba és alkalomadtán végigeszem majd magam Vietnam konyháján.
Addig pedig marad a saját konyhám.

Szóval, hogy szavamat ne feledjem, úgy gondoltam, egy egyszerű vietnámi menüvel indítok, ami közelebb hozza ezeket az ízeket. Mert a vietnámi konyha - ez azonnal feltűnt - jóval másabb, mint amit akár csak az indonéz, akár a thai konyhából ismertem. A friss hozzávalókon kívül nagyon sok zöldcitromot, halszószt (ennek is a vietnámi változatát) és rizsecetet használnak az ízesítésre, ezekbe pedig bőségesen megy chili, hogy minél csípősebb legyen.
Van azonban a vietnámi konyhának egy számunkra igencsak vonzó vonulata. A franciák hosszú ideig uralkodtak az ország fölött (több mint 100 évig jelen voltak az országban), és ez rendesen rányomta bélyegét a konyhára is, de főként az édességekre! Sehol Ázsiában nem találni ilyen európai desszertválasztékot, mint épp itt! Az ázsiai édességek édesek, túlontúl tömények, sziruposak, a mi ízlésünk szerint szinte ehetetlen mindegyik. De Vietnámban egyfajta francia-vietnámi gittegylet működik, csupa fúziós édesség, akár ezt is lehetne rá mondani. Biztos készítek ilyeneket, mert annyira megfogtak. Ilyen például a crème brûlée, ami ugye egy vérbeli francia, krémes édesség, de vietnámi nüanszokkal elkészítve. Fantasztikusan hangzik, nem?? Lesz is hamarosan, itt az Orienten:-)))

Ez a kókuszfagylalt is bárhol Európában megállná a helyét. Könnyű elkészíteni, az egyedüli nehézség a friss kókuszdió, amit tényleg érdemes beszerezni, a sima, közértekben kapható kókuszreszelék ... hmm, gyenge utánzat érzetét fogja kelteni. Aki evett már ilyet (főleg ázsiai fílinggel körítve), az tudja, miről beszélek!
Ez a fagyi egy vietnámi menü része, vagyis desszertje lesz, és haladok majd előre az előételig. A sor végén a rizstészta-saláta lesz a salátás VKF! része, így az épp azon napon jelenik majd meg, de addig még túljutunk a főételen is....

A kókuszfagyit leginkább friss mangószeleteken lenne jó tálalni. Találtam is érett, édes mangót, de a fotó csapnivaló lett, így másnap nektarinnal próbálkoztam. A kép jobb, a mangó viszont finomabb volt. De kompromisszumot kötöttem és rájöttem, hogy a nektarin se kutya:-))

Kókuszfagylalt mangóval

Vietnámi kókuszfagylalt mangóval

250 ml kókusztej
250 ml tej (3,5%-os is lehet)
1 tk keményítő (búza, burgonya)
2 korong pálmacukor (hiányában 3-4 ek barna náccukor)
1 ek zöldcitromlé
2 ek kókuszlikőr (pl: Batida de Coco, elhagyható)
5-6 ek kókuszkopra, frissen
A tálaláshoz
1 db mangó, lehetőleg éretten (esetleg nektarin)


A tejet felteszem forrni a kókusztejjel, de előtte a keményítőt egy tálkában simára keverem egy-két kanál tejjel. Forrás előtt belekeverem a cukrot, majd a keményítővel egyszer felforralom. Hagyom, hogy teljesen kihűljön.
Ha kihűlt, bele lehet tenni egy kevés zöldcitromlevet, hogy pikáns legyen, de nem savanyú. A friss kókuszt megreszelem és beleforgatom a masszába és alaposan lehűtöm.
Fagylaltgépbe teszem, akkor krémesebb lesz. (A képen ez épp ilyen.) Ennek hiányában egy lapos tálba kanalazom és beteszem a fagyasztóba. Félóránként villával át kell kavarni, amíg teljesen meg nem dermed, ez 4 óra is lehet.
Tálalásnál legalább negyedórával előtte vegyük ki a fagyit, hogy adagolható legyen.
Egy nagy, érett mangót meghámozok és szeletekre vágok, ezen tálalom a kókuszfagyit. Ha nincs mangó, akár nektarinnal is igen finom lesz.
1 gépmenet fagylalt / 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

Vietnam , Desszert , Vegetáriánus

Címkék

A kókuszlikőr , C nádcukor barna , C pálmacukor , G keményítő , GY kókusz , GY mangó , GY nektarin , GY zöldcitrom , recept , T kókusztej , T tej

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.